Rá kell jönnöm, hogy minden sokkal lassabban és mégis sokkal gyorsabban megy, ha az embernek gyereke van. Ez egy furcsa kettősség.

Nehéz megszokni, hogy ha eltervezek valamit, akkor azt biztos, hogy nem akkorra és nem olyan ütemben végzem el, ahogy azt elgondoltam. Miért? Mert mindig közbe jön valami. Írtó rugalmasnak kell lenni a mindennapokban, hogy ne bolonduljon meg az ember.

Reggel felkelsz, elkezded a finom, friss, forró kávét kortyolni, direkt korábban keltél mint a gyerekek, hogy legyen egy kis énidőd, esetleg még egy könyvet is kitettél az asztalra, hogy izgalmas gondolatokkal induljon a nap… 🙂 Az első korty kávénál már hallod a tipegő kis lábacskát és megjelenik előtted két kis álmos szemecske, aki az öledbe akar ülni. Pár perc és egy másik kis csattogó lábacska hang követi, aki szintén az öledbe készül. Le is teszed a kávét, megölelgeted a két csöpséget, majd már készíted is a reggeli kakaót és kalácsot, hisz imádod a kis mezítlábasokat, ők az elsők. Majd fél óra múlva észre veszed a kávédat, eszedbe jut, hogy milyen finom volt az a bizonyos első korty, bele is szürcsölsz gyorsan, hogy felidézd az élményt, de már rég késő 🙂 melegítheted és gyorsan felhörpintheted, ha jót akarsz magadnak, mert a nap már rég elindult, indulás a játszóra. Dédelgeted a nap folyamán, hogy a délutáni alvásnál bepótolod azt a pár oldalt a könyvedből… A szerint is igazítod a napot, hogy egy jó futkosós játszózás után, otthon össze dobsz valami tápláló ebédet, amíg a srácok kicsit csendeskednek a szobában és alig várod az ebéd utáni csendes pihenőt. Már kezded sejteni ebéd közben, mikor a két srác kacarászik és aktív, hogy más lesz a program, de azért még reménykedsz… Behúzod a függönyt, olvasol egy mesét, énekelsz egy altatót, de semmi. Csak rötyögnek és azon fűznek, hogy menjetek vissza a játszóra, játszatok bújócskásat, menjetek biciklizni, eszük ágában sincs aludni. Gyorsan rájössz, hogy ez a hajó is elúszott… Újabb remény, hát jó, majd így legalább estére jól lefáradnak és akkor jön el a Te időd… Eljön az este egy csodás nap után a gyerekeiddel. Megjön apa, jót hancúroznak, ami még fárasztja őket, de persze fel is pörögnek tőle, így megint egyre messzebb kerül az a könyv. Este 9 óra, elaludtak. Csend van. Párod hozzád bújik, megkérdezi milyen volt a napod, Te is megkérdezed hogy telt az övé és egyszer csak este 11 óra. Ránézel az asztalon heverő könyvre és azzal zárod a napot, hogy holnap új nap jön, hátha ki is tudod nyitni… 🙂

Azt gondolhatjuk, hogy az anyává válás és annak is különösen az első időszaka életünk legboldogabb és legszebb időszaka… De mi van ha valaki ezt nem így éli meg? Mi van ha valakit frusztrál, hogy már egy ideje nem olvasott egy sort sem abból a bizonyos könyvből? Egy ideig el tudjuk magunkban nyomni ez irányú vágyainkat és frusztrációnkat, de vajon meddig és vajon el kell e nyomnunk vagy jobb ha teszünk érte vagy ellene?

Azt gondolom, hogy a családunkért kell tennünk magunkért! Hogy ne kerülhessen elő az önmarcangolás, hibáztatás, bűntudat és még sorolhatnám a istát, hanem helyette harmóniában, egyensúlyban élhessünk mind a párunkkal, gyermekeinkkel, és nem utolsó sorban önmagunkkal.

Korábban már feltettem ezt a gondolatot, de most nagyon erősen megjelenik előttem, rajta ragad a szemem (van egy úgynevezett álomfalam, ahova gyűjtöm a gondolataimat, sokatmondó idézeteket, képeket, bármit, ami inspirál)

Minden tőlünk függ, belőlünk ered. Majdhogynem mindegy milyen mondjuk a külvilág támogatása vagy ellenvetése, ha mi rendben vagyunk magunkkal. Szerintem nem bűn ha nem csak anyák akarunk lenni, a környezetünk elvárásaival szemben, miszerint csak az a helyes, ha vállaltál gyereket, akkor legyél 100% anya és még élvezd is minden percét, mindegy, ha fáradt vagy és nehezen viseled csak mosolyogj és ne panaszkodj. De szerintem nagyon is lehet és kell is panaszkodni. Néha kell időt kérni mind magunktól, mind a közvetlen környezetünktól, hogy azt a pár sort elolvashassuk a könyvünkből és ne csak késő este, fáradtan.

Kell, hogy megértésre találjunk a párunkban, a nagyszülőkben, a szomszédasszonyban, barátnőben vagy egy megértő beszélgető körben. Sokaknak talán még mindig fura ha mégsem idomul e elvárás alá minden anya és vágyunk énidőre. Vágyhatunk már akár egy pár hetes baba mellett is. Ha mást nem csak egy óra séta egymagadban, a kedvenc könyveddel…

Miért is lenne erre szükségünk? Engedjetek meg egy hasonlatot: Ha mondjuk az embernek a munkával van tele a feje, akkor is kell egy kis levegőzés, egy kávé, egy pár szó a kollégánkkal, hogy utána újult erővel, új gondolatokkal térjünk vissza az asztalunkhoz, nem igaz? Hát ezzel egy anya is így van, hisz az ő munkája a gyerek és a háztartás, ráadásul ő nem teszi le a lantot délután 5-kor, 6-kor….

A magunkra szánt idő fontossága és az önmagunkba vetett hit megtartása, annak növelése elengedhetetlen egy kiegyensúlyozott, boldog édesanya számára. Merjetek időt szánni a csendre, magatokra, édesanyák és kérjétek bátran a támogatást ennek megteremtésére!