Mottóm, amit minden fórumomon olvashattok: “A gyerekeinkért kell tennünk magunkért!”

Egy anya mindig is az első és a legbiztosabb pont egy gyermek életében. Mindig Te leszel az első gondolat számára, benned jött világra, különleges kapcsolat van köztetek. De bizony egy apa is kellett hozzá 🙂 Az apa tudja adni a biztonságot, férfi mintát, barátot, erőt, tisztánlátást, borostát, hancúrozást, dörmögést, kalandot, birkózást, farkastörvényeket, oltalmat.

Azt vettem észre mostanában, hogy az anyukák hajlamosak megfeledkezni ezekről a szerepekről és inkább egy gyermek körüli segítőnek tekintik őket, akit irányítani kell, hogy mit és hogyan kell a gyerekkel csinálni, hogy kell ellátni, ez főleg pici gyerekes családokban jellemző észrevételem szerint. Sokszor látom, hogy nem adnak elég bizalmat az apukáknak, hisz ő az anya, aki igazán érzi mi kell a gyerekének. Pedig az apák sokkal többek! Lehet, hogy kicsit fogni kell a kezüket és ami nekünk anyáknak ösztönből jön, azt meg kell mutatni nekik, főleg az elején. Időt kell nekik hagyni, hogy apává váljanak és nem elvárásokat támasztani.

Igenis, alkalmasak az apukák is, hogy egy pár hetes vagy hónapos babát ellássanak pár óra erejéig (vagy tovább is ;)). De miért is lenne erre szükség? Az énidő megteremtése miatt. Már egy pár hetes baba mellől is ér elmenni egy laza sétára két etetés között, vagy otthon maradni aludni egyet, míg a kis csapat sétál a környéken.

Bízzunk bennük, segítsünk az apukáknak beletanulni. Ne felejtsük el, hogy ő a társunk, partnerünk!

Apukák, titeket pedig arra biztatlak, hogy adjatok időt párjaitoknak. Ha látod, hogy kicsit feszült a hangulat, de nem tudod, hogy segíts a pici baba mellett, akkor adj neki pihenő időt, küldd el vásárolni, egy sétára a ház körül, vagy közvetlen etetés után vidd el a picit sétálni, hogy az egész napos anyaságból legyen egy kis pihenés. A munkából is kell néha ebéd-, kávé-, levegő szünet, de nem biztos, hogy a munka közben ezt belátod, csak ha a kollégád szól, hogy gyere igyunk egy kávét, akkor jössz rá, hogy a kis kikapcs után milyen könnyen megy a munka….

A sok jó és örömteli pillanat mellett sok nehéz is van, az érzelmi hullámok jönnek mennek, amin könnyebb közösen átevezni megértésben és egymást támogatva. Figyeljetek egymásra, adjatok időt magatoknak, párotoknak, gyerekeiteknek!