2016-ban ismerkedtem meg a Living Values módszerrel egy szülőknek szóló tanfolyam keretében. Már az első alkalom után tudtam, hogy erre van szükségem kezdő kétgyermekes anyukaként. De azt nem gondoltam, hogy ennyire nagy segítséget ad majd életem során a gyerekeim terelgetésében. Amióta egyre jobban az értékeimben élek és használom a szülőknek szóló módszereket, azóta sokkal könnyebbé vált a gyereknevelés. Valójában már nem is tekintem “nevelésnek”, sokkal inkább terelgetésnek és odafigyelésnek.

Az a legvarázslatosabb benne, hogy a foglalkozásokon szerzett személyes tapasztalások, gondolatok, elmélkedések eredményeképpen egy éles szituációban jobban tud dönteni az ember és nem görcsös tanulással sajátítható el a tudás. Miért írom ezt? Nemrégiben 6 éves kisfiam feltette azt a kérdést egy váratlan pillanatban, hogy mit jelent a lelkiismeret furdalás. Próbáltam elmagyarázni, de azt hiszem ez nem egy egyszerű kérdés. Másnap fény derült számomra, hogy miért merült fel benne ez a kérdés, ugyanis kaptam egy telefonhívást, melyből kiderült, hogy egy elmismásolt turpisság rejlik a lelkiismereti kérdés mögött, eltört a kisfiam egy más számára kedves emlékként őrzött tollat, melynek nyomait eltüntette és nem szólt senkinek.

A  hívás után sokat gondolkodtam, hogy vajon mi a helyes nevelési megoldás, hogy ne menjünk el tanulság nélkül az eset mellett. Eszembe jutott, hogy jól leszidom, de rájöttem, hogy azzal lehet csak rontanék a helyzeten, és neki kellene valójában felismernie a tettének a fontosságát. Így hát csak finoman érdeklődtem, hogy tud-e valamit az esetről. Mély tagadás volt a válasz. De én kitartottam és a leteremtés helyett inkább elmeséltem neki egy kitalált történetet, amikor édesanyám egyik kedvenc vázáját törtem össze kislány koromban és inkább eltüntettem a nyomokat, mintsem, hogy bevallottam volna tettemet, félve a leszidástól és esetleges büntetéstől. De persze gyötöröt a lelkiismeretfurdalás és valójában nem is azért, amit tettem, hanem azért mert nem mondtam igazat.

Kis mesémre kisfiam válasza az volt, hogy “Anya, azt kellett volna tenned, hogy elmondod anyukádnak mi történt, így nem érezted volna rosszul magad.” Nagyon örültem a válaszának, így azzal egészítettem ki a történetem, hogy képzelje el erre idővel én is rájöttem, így hát anyukám elé álltam és elmeséltem mi történt. Hozzátettem azt is, hogy meglepődésemre, anyukám nem volt mérges, csak csalódott, mert ha tudta volna mi történt, akkor tudott volna segíteni és például együtt összeragasztottuk volna az eltört vázát. Nem fogjátok kitalálni mi történt pár órával a mesém után… Kicsi fiam vacsora közben se szó, se beszéd elkezdett zokogni. Rögtön tudtam, hogy most érkezett meg számára a történetem lényege és miután kisírta bánatát, elmondta, hogy ő törte el a tollat és nagyon sajnálja. Másnap bocsánatot kértünk a tulajdonostól és azt gondolom jól döntöttem, mikor nem a büntetést választottam, hanem időt adtam a gondolkodásra.